Az én Karácsony éjjel-em

Először is le kell szögeznem, hogy nem vagyok hívő keresztény. Karácsonykor nem Jézus születését ünneplem, és már régóta nem arról szól a szenteste, hogy mi lehet a meglepetés a fa alatt. Azonban a karácsonyt szeretem. Úgy szeretem, mint a Valentin napot. Ki nem állhatom a Valentin napot, ezzel is csak az amerikai szokásokat majmoljuk. De tehetek én róla, ha egyszer szeretem a szív motívumot, a piros az egyik kedvenc színem, odavagyok az édességért, és szeretek ajándékot, virágot kapni. Most akkor hogyan utáljam a Valentin napot?! Így van ez a Karácsonnyal is.

Szeretek fenyőfát díszíteni, szaloncukrot fűzni, ajándékot vásárolni, majd odaadni, s ezzel örömet szerezni – másoknak és magamnak. Rövid kitérő: (Idén öcsém egy bőrkabát–szerű valamit kapott tőlem és páromtól, amit haza kellett vinnem próbára, hogy még karácsonyig kicseréltethessem, ha nem jó rá. Mivel kamaszkora csúcspontját éli, nem tudtam eldönteni, tetszik-e neki, maradhat-e. Másnap reggel meg akartam mutatni húgomnak a kabátot, de hiába kerestem, mert Öcsi abban ment iskolába. Azt hiszem, megkaptam a választ. Nem tudom, melyikünk volt boldogabb - Öcsi vagy én.) Vissza: Hétköznapokon is szokásom gyertyát gyújtani, de karácsonykor legalább van rá ürügyem, arról nem is beszélve, hogy rengeteg félét árulnak - leárazva. Imádom a csillogó dolgokat, a havat, a fahéj és a szegfűszeg illatát. Karácsonykor mindenez körülvesz. (Christmas is all around:)Nem a karácsonyt ünneplem, hanem az örömet, amit ez az ünnep magával hoz. Sőt, igazából talán a telet ünneplem, amikor egyszerre tesz boldoggá a hideg és a meleg. A szállingózó, vagy éppen szakadó hóban sétálni a karácsonyi vásárban, csodálni a kivilágított Dómot, előtte a hatalmas gyertyákat az adventi koszorún, előtte pedig a tűzrakást, aminél megállunk egy kicsit. A forralt bort vagy puncsot iszogatjuk, a kürtös kalácsot eszegetjük - amiben se tej, se tojás nincs, pfujj -, s azt gondoljuk, most melegszünk egy kicsit. És valóban.

Ezeket az érzéseket adta vissza nekem Fekete István könyve. A boldogságot, az örömöt, a csendet és a békességet. A rövid történetek, melyek közül különösen tetszett A csillag, A két szánkó és a Karácsonyi látogatók, egyenként mutatták be, hogy miről is szól a karácsony. Az ősi ellenségek kibékülnek, a bűnösöknek is megszólal a lelkiismerete, és van megváltás, van megbocsátás. Avagy még az elmúlás is szép és békés karácsonykor. Az elbeszélés gyűjtemény bemutatja, hogy igen is történnek csodák, és azt is, hogy néha nincs más - se áram, se víz -, csupán a hit.

A Karácsony éjjel visszarepített abba az időbe, amikor még szülőfalumban karácsonyoztam. Miközben olvastam, rájöttem, hogy valóban, a karácsonyozás már december elején elkezdődik, amikor is levágjuk a disznót, valamint a tyúkokból is néhányat. Reggel hatkor a disznó visítása az ablak alatt, a férfiak italozása. Az a jelenet, amikor toporzékolva követelem Anyutól a fehérhúst a busiból – felénk így nevezik a házi sertést -, s Anyu próbál megnyugtatni mondván, de hát a disznónak vörös a húsa. S én csak nem engedek a hetvenhétből, míg a Dédipapa oda nem lép, hogy mi ez a nagy sivítozás. Majd a tényismertetés után csak annyit mond: persze, hozom máris. Ő tudta. De ugyanezen emlékek közé sorolható húgom – azóta is sokat emlegetett - csokis disznótoros káposztája.

Nekem mindig ezek voltak a legszebb decembereim/karácsonyaim. Amiknek megvolt a maguk befejezése is. Miután karácsony délelőttjén feldíszítettük a karácsonyfát, Anyu elküldött minket átöltözni ünneplőbe. Aztán meghallottuk a csengettyű hangját, amivel Mama jelezte, hogy itt járt a Jézuska, lehet jönni. Aztán ajándékosztás után családi vacsora. Mára már sokkal többet jelentenek nekem ezek a vacsorák, mint maga az ajándékozás; és a karácsonyi vásárban sosem tudok ellenállni egy szép csengettyűnek.

 Azt hiszem, ez a bejegyzés inkább szólt rólam, mint a könyvről, úgyhogy záróakkordként álljon itt egy idézet:

-         „Milyen sokan vannak…

Ekkor már a baglyocska is ott leselkedett, és most nem törődött vele, hogy tolla a mókus szőréhez ért.

-     Nagyon sokan – bólintott -, és látod azt a kisgyereket? Mindenkihez odamegy, mindenkit megsimogat, és érintésétől fényleni kezd az emberek arca.

-         Ki az a kicsi, aki mégis nagyobb a többinél?

A bagoly erősen gondolkodott.

-         Az emberek azt mondják róla, hogy ő a Szeretet.”