Polar/ Mikulás – expressz

A mesekönyv nagyon rövid. Tetszett az egyedi történet és még olvastam volna, nézegettem volna még a képeket. A rajzfilm tovább tartott, de nem biztos, hogy előnyére.

Nem tehetek róla, rajongok a mozdonyokért – lehet, hogy ez valami genetikai dolog, lévén szűkebb, tágabb rokoni és ismerősi körömben hemzsegnek a vasutasok. Így amikor meg akarják állítani a vonatot, és a kisfiú megkérdezi a kislányt, hogy nem ezt a féknek kinéző kart kellene meghúzni? Biztos, hogy a másikat? Persze, hogy a másikat! Hát még sosem vezettél lokomotívot?! Ugyanez az érzés fogott el, amikor leakasztották az egyik szerelvényt, s neki álltak pánikolni, hogy nincs fék!!! Dehogy nincs! Sétálj hátra, találsz egy nagy kereket, azt kezd el tekergetni. Attól majd megáll a vagon. De hát, ezt az öcsém és a húgom is tudják, már vagy négy éves koruktól. Igen, egy kicsit elfogult vagyok.

Gyönyörű volt a táj, a vonat, az állatok – a sas tollait külön ki kell emelnem -, de a CGI technika továbbra sem a kedvencem. Mármint, ha az emberi arcok ábrázolásáról van szó. Nagyon csúnyák voltak, néma úgy el tudott torzulni a gyerekek arca, hogy csak juj, meg jaj.

Nézegettem a könyvben a rajzokat, és jót nevettem, mikor felfedeztem, hogy még egy rajzfilmben is érvényesül a politikai korrektség: a főszereplő kislány a filmben színesbőrű lett. De ezen kívül szóról szóra és képről képre készítették el a filmet. Így lett egyik kedvenc jelenetem - ami a könyvben csak egy mondat, de a vásznon nagyon élethű -, mikor a vonat hullámvasutazik. A plusz jelenetek és szereplők szépen kitöltik, kipótolják a filmet a könyvhöz képest. A legjobb ötletnek a jegyeket tartottam, ügyesen levonták a rajzfilmnéző gyerekeknek a tanulságot.

Nekem egy kicsit hosszú lett, és el tudtam volna viselni, ha kevesebbet énekelnek. Angolul néztem, így élvezhettem Tom Hanks több szereplős hangjátékát, ami csak egy a filmbeli utalások közül. Sajnos minden pozitívuma ellenére is, inkább a könyv lesz a kedvencem, mint a film.